A Honvéd Kadét Program partneriskolájaként az 596/2025 szerződésszámú pályázat programkínálatának összeállításakor célul tűztük ki, hogy kadétjaink a tanórai honvédelmi nevelés mellett, olyan színvonalas közösségi programokon vegyenek részt, ahol megismerkedhetnek a honvédséggel, és a hangsúly a hazafias- és honvédelmi nevelésen van. Olyan programokon, amelyek aktív időtöltéssel segítik a pályaorientációt, a fiatalok szülőföldjük iránti elköteleződését, ahol kiemelt szerepet kap a haza szeretete és a haza védelmének fontossága.
A pályázati programok összeállítása során törekedtünk arra, hogy a tanórai és a szabadidős elemek egymásra épüljenek, egymást erősítsék, így teljesítve a nevelési és a felkészítési célokat. A projekt keretén belül kadétjaink az elsajátított elméleti ismereteket a gyakorlatban is kipróbálhatták, valamint részt vehettek olyan közösségi programokon, amelyek segítik a hazafias és honvédelmi nevelést, a pályaorientációt és aktív időtöltést biztosítanak számukra.
Úgy érzem, sikerült elérni, hogy a pályázat támogassa a kitűzött célok megvalósítását. Pályázatunk legfontosabb elemei a Honvéd Kupa állomásai voltak. Ezek mindegyikén szerettünk volna részt venni, de egyéb versenyeket, megmérettetéseket is bevettünk a programba. Így az összeállított programsor változatos volt, az elméleti tudást igénylő és a gyakorlati jellegű foglalkozások egymást váltva mozgatták meg a kadétokat mind szellemi, mind fizikai téren. A programok megvalósítása során a kadétok jól érezték magukat, az azonos érdeklődésű diákok igazi közösséggé tudtak kovácsolódni, amely már a tanítási órákon, a különböző megmérettetésekre való felkészüléseken elkezdődött.
Nagy öröm volt számunkra, hogy az előző tanév Honvéd Kadét Kupáján olyan jól szerepeltek a kadétjaink, hogy az idén 2.155.875Ft-tal gazdálkodhattunk. Ugyan a pályázat során 14 programot terveztünk, megvalósítani csak 13-at tudtunk, mert a tavasz végére tervezett Krause Kupa sajnos nem került megrendezésre, így ezen – bár a kadétok készültek rá – nem tudtunk indulni.
A programok részletezése:
1. program: Hadisír karbantartás
A Magyar Honvédség 3. Területvédelmi Ezred és a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium között hadisírgondozás céljából létrejött együttműködési megállapodás és az Országos Hadisír Karbantartási Program keretén belül a hadisírgondozó állomány 2025. október 14-én karbantartást végzett a Szent Imre temetőben. A karbantartási munkára meghívást kapott iskolánk is, melyen a 11. évfolyamon tanuló kadétjaink vettek részt a honvédelmi nevelésért felelős instruktor, valamint az osztály hitoktatójának vezetésével. A kadétok formaruhájukat büszkén viselve, gyalogosan jutottak ki a temetőbe, ahol a munka elvégeztével imádkoztak az ott nyugvó hősök lelki üdvéért. A fiatalok utólag nagyon lelkesen számoltak be arról, hogy mennyire jólesett nekik a járókelők elismerő pillantása.
2. program: Országos Haditorna Verseny – Vármegyei Döntő
Az Országos Haditorna Verseny a tanév első igazi megmérettetése. A kadétok fizikai és szellemi felkészítése után négy főt neveztünk a szolnoki tornára. A szoros versenyen kadétjaink az előkelő 5. helyet érték el, aminek nagyon örültünk.
3. program: Küzdősport gyakorlati foglalkozás
A tanév során kadétjaink fizikai képességeinek fejlesztésének egyik állomása a küzdősport gyakorlati foglalkozás volt. Tanár úr minden alkalommal másik évfolyam kadétjaival dolgozott, ahol felmérte, kik készüljenek a Kinizsi Küzdősport Bajnokságra.
4. program: Alapfokú lövész gyakorlati foglalkozás
A Jászberény mellett található Honfoglalás Lovas és Lövész Klub Egyesülettel iskolánknak együttműködési megállapodása van a Honvéd Kadét Programban lebonyolítandó lövészet gyakorlatokhoz. A kilencedik évfolyamon tanuló kadétok idén is egy emlékezetes napot tölthettek az egyesület lőterén. A kadétok a biztonsági rendszabályok, a lőelmélet megismerése után kipróbálhatták a lövészetet a gyakorlatban is.
5. program: HS Lövész Kupa, Házi Verseny
Ismét nagyon sok kadétunk jelentkezett a versenyre, ahol az iskola többi tanulójával együtt mérettették meg magukat. A verseny után a legjobbak együtt készültek a februári szarvasi Regionális Döntőre.
6. program: HS Lövész Kupa, Regionális Döntő
Idén 11 kadétunk jutott be a szarvasi Regionális Döntőbe, ahol nagyon szépen helyt is álltak. Az országos döntőbe végül két kadétunk jutott be. A fiataloknak nagyon tetszett a sportközpont, jó lenne nekünk is ilyen körülmények között készülni a versenyekre.
7. program: Kinizsi Küzdősport Bajnokság
Sajnos a kadétjaink között most senki nincs, aki versenyszerűen űzne bármilyen küzdősportot, de mindenképpen szerettünk volna részt benni a bajnokságon, hiszen ez is része a Honvéd Kadét Kupának. Egy tanulónk vállalta a megmérettetést, ő jó emlékekkel tért haza a versenyről.
8. program: 1000 év katonái történelmi vetélkedő
Az idei verseny a Mohácsi csatának állított emléket annak 500 éves évfordulója alkalmából. A történelmi kvíz mellett, egy rövidfilm forgatása is része volt a vetélkedőnek. A kadétok nagyon élvezték a tápióbicskei filmforgatást, izgatottan várták az eredményt, és csalódottan vették tudomásul, hogy sajnos nem jutottak be a döntőbe.
9. program: Honvéd Kadét Sakkbajnokság
A Szent József Technikum kadétjai 2026. február 11-én a IV. Honvéd Kadét Sakkbajnokságon képviselték intézményüket. A rangos sakkversenynek a Stefánia Palota adott otthont, amely páratlan adottságaival és különleges atmoszférájával méltó környezetet biztosított az eseménynek. Az öt kadét összességében megfelelő teljesítményt nyújtott a versenyen, kettőjük eredménye pedig az átlag fölé emelkedett.
10. program: Pályaorientációs előadás
Ebben a tanévben a Magyar Honvédség Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred, vitéz Horgos Dezső 68. Területvédelmi Zászlóalja segítségét kértük a pályaorientációs előadás megtartásához. A segítséget megkaptuk és májusban egy nagyon tartalmas, informatív előadáson vehettek részt a kadétok. Jó volt megtapasztalni, hogy mennyire érdeklődőek voltak a fiatalok, az előadás után még sok kérdést tettek föl az előadónak.
11. program: Menetgyakorlat
Április 20-án kicsit szeles, borús napon indultak útnak kadétjaink a Mátrába, hogy teljesítsék a
a 15 km-es menetgyakorlatukat. A gyöngyössolymosi úti célt, az 1975. május 14-én elhunyt Balázs János százados kopjafáját egy nem annyira könnyű túra után érték el, de minden kadétunk tisztességgel helytállt. A kadétok az odafelé vezető úton megismerték a százados történetét, a kopjafánál pedig elhelyezték a koszorújukat. Az úticsomagba készített elemózsia nagyon jólesett nekik, szükség is volt az energiára a gyakorlat során.
12. program: Honvéd Kadét Akadályfutó Verseny
A tanév során több kadétunk is készült az akadályfutó versenyre, amelyre végül nyolc kadétot neveztünk. Voltak köztük olyanok, akik már nem először vettek részt ezen a megmérettetésen, de voltak olyanok is, akiknek ez volt az első alkalom. Mindannyian nagyon élvezték ezt a hangulatos versenyt, sokan már most várják a jövő évi erőpróbát.
13. program: Krause Kupa
A Kupa sajnos nem került megrendezésre.
14. program: Kirándulás a Kincsem Parkba
A tanév során már mindenki nagyon izgatottan várta a tanévet lezáró kirándulást, amelyet idén a Kincsem Honvédelmi Élményparkba szerveztünk. Sajnos az eredetileg tervezett májusi időpont helyett csak június 02-ra kaptunk lehetőséget, így a végzős kadétok az érettségi vizsgáik miatt már nem csatlakoztak a csapathoz, az alsó három évfolyam tanulói viszont nagyon élvezték a kirándulást. Külön öröm volt, hogy az előre megbeszélt két óra helyett négy órát tudtak maradni, így a betervezettnél sokkal több elem kipróbálására nyílt lehetőségük a fiataloknak. Szükség volt az úticsomagban található tápláló finomságokra, hiszen a parkban különféle kadétot próbáló feladatot kellett megoldani a tanulóknak.